2009. november 22., vasárnap

Charles Moore kapitány és a Keleti Szemétfolt


Még régebben, jópárévemárannak, felhívódott a figyelmem Charles Moore kapitányra és munkásságára. Annyit elég előéletéről tudni, hogy egy amerikai Fa Nándor volt, versenyvitorlázott és hajózott, és egyszer egyik ilyen megmérettetésről hazafelé egy új útvonalat választott ki hajójának. És ekkor változott meg minden az életében. Mikor a hajó gyomrából feljött a fedélzetre, a ladik már javában egy tengeri szeméttelep közepén hasított. Teljesen megdöbbentette a látvány, és elhatározta, hogy utána jár a jelenségnek, felkutatja annak okait.

A Keleti Szemétfolt

A Keleti Szemétfolt -ahogyan Curtis Ebbesmeyer elnevezte- kb akkora, mint Texas állam. Hogy értsük ezt az arányt nem amerikaiakként, ez a folt akkora, mint 7,5 Magyarország… hagyok időt… tehát képzeljük el, amint elindulunk kb Miskolcról, és 7,5-szer messzebbre utazunk, mint Sopron, mondjuk Addia-Abebába, Etiópia fővárosába, vagy Kabulba, az afgán központba, esetleg Izland túlsó oldalára. Ezt a szemétfoltban hozzávetőleg 3 millió tonna műanyag alkotja.

A kezdetek kezdete óta szemetelnek az emberek a tengerekbe, csakhogy az eddig így odakerült szemét szépen le is bontódott. Különböző mikroorganizmusok a szerves anyagokat szétszedték és visszakerültek valahogyan a körforgásba, sőt, még a vasat is lebontják (többek között oxigénre) különböző bacik. De a műanyagot nem! Azt csupán csak az UV sugárzás tudja széttördelni apróbb részekké, de attól az még ugyan úgy lebeg a tenger felszínén. És ez maga a gond (persze, magán a szemetelésen túl).
Az áramlatokkal összeterelt műanyag foltok a fajsúlyuk miatt a víz felső rétegében sűrűsödnek fel, és bár ezek a területek sivatagoknak számítanak ökológiai szempontból, attól még szerepük van. A tengerekben és óceánokban ugyanis a víz felső rétegében játszódik le a plankton képződés, a fotoszintézis, ami az alapját adja a vízi ökoszisztémáknak. Maga a táplálék képződik itt, amit aztán sorra több tápláléklánc hasznosít. Ígyhát, a plankton és egyéb táplálékok csökkenésével sem az itt vadászó madarak (albatrosz pl), sem az átvonulni akaró halfélék nem jutnak elegendő táplálékhoz. A minden nap kifejlődő fitoplanktonokat (mindenféle vízben úszó növényeket) estére a minden nap megjelenő állati planktonok fogyasztják el. Képzeljük csak el, hogy a Föld ezen részére eső napfény a vízben a planktonokban hasznosul, növényi élőlényekké alakul az energia, majd állativá, majd más és más állati anyagokban raktározódik és működik tovább. De a műanyag darabok elszigetelik ezt a fényt a fitoplanktonoktól.



Ezek mellett az apró színes vagy éppen áttetsző műanyagok nagyon hasonlítanak a krillhez, így a legtöbb itt vadászó élőlény tápláléknak nézi a szemetet és elfogyasztja, így megpecsételve sorsát. Madarak, vízi emlősök, halak mindennapi élelmének részét képezik ezen szemétszilánkok, amik előbb-utóbb vagy megmérgezik őket, vagy egyszerűen elzárják a gyomrukat, éhen halasztják őket. De számtalan esetben a szemét megfojtja, megvágja az állatokat, ami sajnos ugyan azt eredményezi.



Amikor Moore kapitányék méréseket hajtottak végre, igyekeztek mindenhonnan mintákat venni, ügyelve arra, hogy a ciklikus mozgásokat is figyelembe vegyék, az áramlás folyamatos haladása mellett. Találtak veszélyes vegyi anyagok hordóit, halászhálókat, gallonos fehérítő flakonokat, hihetetlenül sok PET palackot, de röplabda darabokat, TV részeket, kamionabroncsok részeit is.

Érdekes módon, elsődlegesen mégsem a szennyezés fizikai problémája a legfőbb gond. Hideshige Takada, egy japán környezeti geokémikus mutatott ugyanis rá, hogy a vízben nem bomló műanyagok idővel olyan olajos vagy olaj alapú mérgeket bocsátanak ki magukból, mint a jól ismert DDT és egy másik, közepesen mérgező szerves molekulát, a PCB-t.
Minden évben 5,5 kvadmillió (5.500.000.000.000.000.) PET palack készül a világon, és amikor ezek egy része a vizekbe kerül, ott az UV fény hatására apró szilánkokká töredezik szét. Az átlátszó szilánkok aztán különböző kémiai folyamatok által veszélyes vegyületeket kötnek magukhoz és szállítják azokat ide-oda.


Felmerül a kérdés, hogy honnan jut ennyi szemét a tengerekbe.
Nos, bizonyára emlékszünk még arra, amikor egy szeméttározó telep gátja átszakadt keleti szomszédunknál, és hatalmas mennyiségű szemét borította a Tisza felszínét. Akkor persze mindenki felháborodott a hírek képeit látva az úszó flakonokon és szeméten. Nincs ez máshogyan a világ másik felén sem. Mindazon szemét, mely nem tárolódik el a szárazföldön (vagy nem hasznosul újra), az idővel az óceánokba jut. Az illegális szemétlerakások, a gondatlanság, a bemosódás, a szimpla szemetelés, a direkt szemetelés mind-mind a vizekbe juttatja a műanyagokat, és az szépen utazik tova. Egészen addig, amíg egy ilyen szemétfolt részét nem képezi. Ezek az áramlatok ugyanis körkörösen mozognak, így „zárt” rendszert alkotnak.
És ha még hozzávesszük, hogy a Föld óceánjainak 40%-a ilyen áramlatfolt, ahol körbe-körbe úszik a műanyagszemét, akkor könnyű ráébrednünk a jelenség lehetséges méreteire: az úszó szemétfoltok a bolygó ¼-ét alkotják.



Aki szeretne még 7 percet az életéből ennek a témának szentelni, és egy kicsit részletesebben, de érthetően megtudni a dologról, annak ajánlom Moore-t a TED videóján, magyar feliratozással: itt!

Algalita -Moore alapítványa- honlapja (katt ide)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése